A DELACIER tavasz-nyári ASPERITY kollekciójának legfőbb inspirációját a képzőművészetben az absztrakt expresszionista Jackson Pollock által használt drip painting festéstechnika adta, ami hegesztett felületek formájában jelenik meg az ékszereken és a kiegészítőkön. Domokos Dóra tervező most is nagy hangsúlyt fektetett az extrémebb látványdarabokra, melyek igazán különlegessé teszik viselőjüket, újdonságként pedig a bőr és az acél kombinációjából született táskák is helyet kaptak a palettán.

Az ASPERITY kollekció tervezése során a Domokos Dóra tervező Jackson Pollock akciófestészetéből merített ihletet. Pollock szemlélete szerint kézmozdulatait spontán hangulatok és indulatok diktálják. Az így létrejött műalkotások intenzív érzelmeket tükröznek, mivel kiütközik rajtuk a művész egész lélektani rezgése.
Az új kollekció megalkotása során Domokos Dóra hegesztéssel kísérletezett, amit a fent említett festészeti technikához hasonlóan keltett életre az ékszereken és a kiegészítőkön.

A tervező mindig is vonzódott a rozsdás és kopott felületekhez. Ebben a kollekcióban a „gesztus-hegesztett” textúrák szembekerülnek a letisztult, szálcsiszolt acéllal, ami különleges kontrasztot teremt. Az ékszereken megjelenő pántok a nyers ipari technológia segítségével jönnek létre, így az egymásra „csurgatott” anyagrétegek textúrái minden egyes darabon véletlenszerűen alakulnak ki. Távolról ugyan kissé ridegnek tűnhet ez a metódus, de alaposan szemügyre véve millió izgalmas részlet rejlik benne.

Az új szezonban a nyakláncok, a nyakpántok, a fülbevalók és a karkötők mellett megjelennek az övek, a gyűrűk és a kézzel varrott táskák is. A klasszikus értelemben vett ékszereken kívül ismét nagy hangsúlyt kapnak a látványdarabok, mivel ezek képviselik legjobban a márka filozófiáját, ami a kísérletezésben, újításban és meghökkentésben csúcsosodik ki.