A DELACIER legújabb kollekciójának ihletforrása merőben eltér a korábbiaktól. Ugyanis a tervezőt, Domokos Dórát egy fiatal lány inspirálta, aki példaképként állhat előttünk.  Története, életszemlélete nagy adag motivációval töltheti meg mindennapjainkat. Hogy ki is ő?

„Lukoviczki Réka történetéről 1 évvel ezelőtt olvastam egy interjúban, ahol arról mesélt, hogy egy súlyos autóbalesetben elvesztette a bal lábát. Ahelyett azonban, hogy magába roskadt volna, minden energiáját a rehabilitációra fordította, és hamarosan újra két lábra állt. Ma már egy protézis segítségével jár, sportol és aktívabban éli az életét, mint valaha. A baleset utáni kétségbeesést és szomorúságot, olyan erős pozitív energiává alakította, amivel mára a blogján, a különböző közösségi média felületeken, és az előadásain ezreket inspirál. Életigenlése, gondolkodásmódja annyira motiváló volt számomra, hogy azonnal belém hasított a felismerés, hogy ő maga lesz az új kollekcióm témája.”- vallja a tervező.

Ahogyan egy protézis viselése során a test és az „idegen” anyag kiegészítve, egymást erősítve létezik, így ebben a kollekcióban a festett és a szálcsiszolt acél a metál színű bőrökkel társítva, nem csak esztétikai, de funkcionális egységet is alkot. A kollekcióban megjelenő matt árnyalatokat a high-tech hatású bőrök teszik igazán különlegessé, dinamikus kontrasztot képezve az egyes darabokon. A márka védjegye, a cérnakép technika is megjelenik az ékszereken és kiegészítőkön, lágyítva a futurista hangulatvilágot. A BIONIC névre keresztelt kollekcióban a különféle ékszertípusok mellett, megjelennek táskák, övek és természetesen a márka védjegyévé vált látványdarabok is.

„Tervezőként az időtlen értékteremtést tartom az elsődleges célomnak, így a márka is ezt képviseli. Fontos számomra, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikkel azonos értékrendet képviselünk. Éppen ezért fontosnak véltem, hogy megszülessen ez a kollekció, aminek arca természetesen Réka lett.”- meséli Dóra.